Igéretemhez híven, most kezdem el az oldal feltöltését annak ellenére, hogy hagyomány-tudományosan csak március 21-én indul a csillagjegyek sora, mégpedig a KOS jegyével. Addig viseljétek el a kuszaságot, majd helyreáll a rend.
(Remélem, addigra országunkban is)
A részletesebb, érdekességekkel és fotókkal bővített oldal elkészítése sok munkával jár, ezért az kizárólag a Hírlevelesek számára készül, tehát az az oldal csak kód segítségével látogatható!
Csillagképek és jellemrajzaik
Vízöntő január 21 - február 19.
A mely férfiszemély e hónapban született, másokat örömest jégre visz, sok vizet iszik, ugyan nem közvetlenül, hanem kávéban, teában, puncsban és némely vendéglőkben is, jóllehet akarata ellenére. Társaságokban bőbeszédű, némelykor híg, s ez miatt vigyáznia kell , hogy legszebb reményei meg ne hiúsuljanak.
Halak február 20 - március 20.
Azon férfiú, ki ez hónapban született, ravasz természetű, haszonleső, szívesen halász a zavarosnan, gazdag menyasszonyra iparkodik szert tenni, gyorsan határoz s végez, az nagy tengeren örömest utaz vala, s szeretné az egész világ kintsét magáévá tenni.
Kos március 21 - április 20.
A férfi, ki e jegyben született, szelídtermészetű és sokat eltűr az életben, azonban, ha nagyon ingereltetik, haragos és komolyan kifakad; a mily csendes közönségesen, épp oly vidám lesz, minekutána kiengesztelődött. Kedvét leli a virágokban, és pedig az elevenekben is.
Ikrek május 21 - június 21.
A mely férfiszemély ezen hónapban született, igen gyengéd és barátságos, különösen a szép nem iránt, de a czifráskodásnak ellensége. Ifjúságának évei a szerelem gyönyörei közt folynak le, s csakhamar egy előkelő, gazdag leánynak kezeit nyerendi meg, házassága a lehető boldog lesz, csak néha zavarja és keseríti meg némi pletykaság, mitazonban a szerelem édessége mielőbb elfelejtet.
Bika április 21 - május 20.
Azon férfi, ki e hónapban született, erőteljes, gyakran daczos, szerelmében változékony, házi körében szigorú, sőt néha körülmények szerint goromba, az mellett van benne bizonyos rangvágy és irigység mások állása iránt, mi miatt is czivódásba kerül és pörbe idéztetik, de ellenben közönségesen legyőzi ellen felét.
Rák június 22 - július 22.
A mely férfi e hónapban született, többnyire bőismeretű, tapasztalt, szerencséje azonban kevés. Az ő szerelme vágyai későn teljesülnek, de házasságával elégedett leszen és okos gyermekekkel áldatik meg. A rák ember tetteit megfontolja és biztosan halad előre.
Oroszlán július 23 - augusztus 23.
Azon férfi, ki e hónapban született, erős testalkatú, állandó egészségű és bátor, e mellett heves vérmérséklettel bír, miért is a viszálykodástól tartózkodnia tanácsos. Szívesen éjjelez, annál többet aluszik nappal. Szereti a terített asztalokat, minek utána gyakran szomjazik.
Szűz augusztus 24 - szeptember 22.
A mely férfi, ki e hónapban született, gyakran kíváncsi és kérkedő. A közjóért szívesen áldoz, de azért nem mindig arat tetszést és köszönetet. Egy gazdag özvegyasszony megszereti, ő azonban szellemdús és fürge szüzet keres és sok gyermek atyja lesz.
Mérleg szeptember 23 - október 23.
Az mely férfi e hónapban született, mindenek felett igazságszerető, ezért is hív kereskedő vagy előkelő államhivatalnok válik belőle, emellett nem kíván nagy gazdagságot, csak jó hírnevet, amely halála után is fennmaradjon, és tiszta lelkiösméretet utolsó óráig.
Skorpió október 24 - november 23.
A mely férfi, ki e jegyben született, gyakorta meggondolatlan és elhamarkodó, mi miatt másoknak bosszúságot és kárt okoz, de azt iparkodik is jóvá tenni. Magatartásában némelykor van valami feltűnően visszataszító; többnyire a féltékenység és irígység, mely azonban hajtóerőként is működhet. Szerelemre fogékony, szerető hiánya igen meggyötörheti.
Nyilasnovember 24 - december 21.
Azon férfi, ki e hónapban született, minden szép arcz és csinos ruhába hamar beleszeret. Szenvedélyes vadász és lőpor nélkül is hamar bakot lő. Mint katona, az ellenségre és leányokra nézvést is egyformán veszedelmes, végre kitűnő tánczos. Akit nőül akar venni, jól megtekinti házi körülményeit és elégedetten él.
Bakdecember 22 - január 20.
A mely férfi e hónapban született, nem tűrheti a hideget, ezért szereti a bundát és kandallót és hozzá vidám társaságot, szereti továbbá a kolbászt és sonkát. Ez jegy szülötte mint férj és háziúr, gazdag és szép ajándékokat osztogat. Öregsége idején penig unokáiban találja örömét.
A mely leány e hónapban született, nem sokáig viseli pártáját, mert hamarosan menyasszonyi koszorú váltandja fel. A házaséletben béketűrő és hív, a társalgásban őszinte, soha nem álnok. Mint anyának öröme leend jól nevelt gyermekeiben.
Uralkodó bolygója a Mars
Színek: a piros
Állatok: a kos
Fák: a tüskés fák és bokrok. pl. a galagonya
Virágok: a bogáncs, a büdös gönye és a lonc.
A mely leány e hónapban született, dicsekedő, szeszélyes, nagy társaságokat keres, gyakorta ingerkedik, a családi életben mégis előrelátó, okos és házias leend. A házának az ő tartását helyesen, szeretettel kezeli, többnyire késő öregkort ér meg.
Uralkodó bolygója a Vénusz
Színek: a pasztell színek, rózsaszín, haloványkék és zöld
Állatok: a szarvasmarha
Fák: kőris, ciprus, alma, barack, füge
Virágok: rózsa, pipacs, gyűszűvirág, primula, ibolya, harangvirág, százszorszép.
A leány, ki peniglen e jegyben született, teljesen a barátság és szerelemé, férjhezmenetele korán és szerencsés leszen és mind férjének, mind családjának örömére válik. Magzatokkal gyakorta meg fog áldatni.
Uralkodó bolygója a Merkúr
Színek: szinte minden szín, különösen a sárga
Állatok: a gyors eszű, cseles majmok
Fák: a csonthéjas gyümölcsöt termő fák többsége
Virágok: a gyöngyvirág, a levendula és a mirtusz.
A leányt pedig, ki e jegyben született, sem első, sem második szeretője nem fogja nőül venni; a szerelemre igen hajlandó, de csapodár is férjével szemben, különösképp, ha az valamiben igazságtalanul megbántaná; bosszúálló és hosszan gyötörni fogja. Öregebb korában szelíd, csendesebb s így boldogabb is leend.
Uralkodó bolygója a Hold
Színek: a füstszürke és az ezüstkék.
Állatok: a testüket páncéllal védő állatok.
Virágok: a fehér virágok, különösen a fehér rózsák, az akantusz és a szulák, a tavirózsa és a liliom.
A mely leány e hónapban született, szereti a szabad természetet, s koszorúkat fonni saját maga és mások számára. Csak az erős férfiakat kedveli, kiváltképp a katonákat, de óvakodik a képmutatóktól, haragra könnyen lobban, de nagylelkűn könnyen megbocsát. Az égi háborútól félni szokott.
Uralkodó bolygója a Nap
Színek: a ragyogó Nap színei.
Állatok: az oroszlán és más macskaféle ragadozó.
Virágok: a sárga virágok; gólyahír, körömvirág.
Azon leány, ki e hónapban született, a lehető erényes, minél fogva is kedves nő és szorgos háziasszony leszend, ámbár a házi tűz melegét ridegséggel csillapítá. Mindamellett 30 éves koráig szűz marad s meg lehet, hogy mind olyan hal is meg.
Uralkodó bolygója a Merkúr
Színek: a zöld és a sötétbarna.
Állatok: minden háziállat, különösen a macskák és a kutyák.
Virágok: minden élénk színű apró virág.
Az leány, ki e hónapban született, igen pontos minden dolgában, mi által minden szolgálatban nagy tetszést nyer, de mint parantsoló, tűrhetetlenné válik, nem fogad el semmi ajándékot. Meggyőződése ellen se nem dícsér, se nem gyalázand, mind tettében, mind beszédjében óvatos. Az szerelem nagy fontossággal bírand az ő életében.
Uralkodó bolygója a Vénusz
Színek: a rózsaszín, a halványzöld és a kék különböző árnyalatai.
Állatok: a gyíkok és más kis testű hüllők.
Virágok: a nagyszirmú rózsafajták és a kék színű virágok, mint amely a harangvirág is éppoly.
Azon leány, ki e hónapban született, igen őrizkedő, hogy szeszélye és éles nyelve által meg ne gyűlöltessék. Az irigységre és haragra hajlandó, kedveli a bort és a kávét, de reá pénzt keveset ád ki. Nagy jó tulajdonsága lehet az elemző gondolkodás. Családjában békeszerető, de igen szigorú anya lészen.
Uralkodó bolygója a Plútó
Színek: a sötétvörös és a gesztenyebarna.
Állatok: a rovarok és egyéb gerinctelenek.
Fák: a tüskés és tövises fák.
Virágok: a sötétvörös virágok, különösen a gerániumok, a rhododendronok.
A mely leány e jegyben született, magát túlbecsüli, mi miatt gyakran baj éri. Leginkább szerelmes a katonák és vadászokba, sokan járnak utána, de csak egy fogja szívét megnyerni, kinek az élete viharai közt napjait kedvessé teszi.
Uralkodó bolygója a Jupiter
Színek: a bordó, a bíborvörös és a sötétkék.
Állatok: a vadászott erdei állatok, például a szarvasfélék.
Fák: a nyír, a tölgy, a kőris.
Virágok: a gyermekláncfű és a szegfű.
Azon leány, ki e jegyben született, férfias, de női kecsei sem hiányoznak, kedveli a házi tisztaságot; mint nő takarékos leend és rendtartó. Hűséggel vagyon az ő férjéhez miként családjához.
Uralkodó bolygója a Szaturnusz
Színek: jellemzően a sötét színek; méregzöld, szürke, fekete, barna.
Állatok: a kecske, az antilop, a gazella, a kérődzők.
Fák: a fűz, a fenyő és a nyírfa.
Virágok: a borostyán és a vadárvácska.
A leány, ki e hónapban született, különösen szereti a tisztaságot, mind testben, éppúgy egyébként. Óvakodik is szorgosan, hogy becsűletén folt ne essék; belőle gondos házi nő és hű barátné válik és új évre szívesen gratulál.
Uralkodó bolygója az Uránusz
Színek: az aczélkék és a türkiz
Állatok: a nagy távolságra repülni képes madarak, mint az albatrosz
Fák: a gyümölcsfák többsége
Virágok: orchidea.
A leány pedig, ki e jegyben született, hidegvérű, amely később mégis megváltozik és lángra lobban; szerelmén kívül mindenben titoktartó, komoly természeténél fogva főként vetélytársai felett szigorúan ítél. Ha Európában kedvére való férfiút nem talál, más világrészben is felkeresi.
Uralkodó bolygója a Neptunusz
Színek: a halvány tengerzöld
Állatok: a vízi állatok, természetesen minden hal
Fák: a fűzfa
Virágok: a tavirózsa és a halvány tengerzöld színárnyalatú virágok.