Tartalomjegyzék: (Ez itt a Hírlevél tartalomjegyzéke, nem a Sallingeré)
Mostantól (de csak időnként) egy kis kerámiaismerettel is gazdagítom bájos olvasóim amúgy is hatalmas tudását. Az, hogy ezt hova szúrom be, még nem tudom. Ma a KÖCSÖG-ről szólok.
1. Köszöntés (ezen már túl vagyunk)
2. Nekrológ (ezen is)
3. Megköszönés
4. Linkajánló (fontos is lehet valakinek )
5. Kihagyhatatlan ajánlat
6. 2 vicc (fele már letudva)
7. Jutalom azoknak, akik végig tudják olvasni
8. Jogi izék és le-föl iratkozás
Megköszönés: Gyerekek, Karácsony előtt nem tudtam levegőt venni, annyian rendeltetek. Köszönöm. A tömörülés miatt viszont sajnos elég sok (későn érkezett) megrendelést nem tudtam teljesíteni. Ezért lesz majd a legvégén a kihagyhatatlan ajánlat, ami viszont csak egyszeri és elég rövid intervallumra szabott. (kezdhetitek számolni a pénzt)
Politikáról most így, a választások előtt nemigen beszélek, hacsak annyit nem, hogy én még a 70-es évek végén, vagy a 80-as évek elején egy rövid ideig állami alkalmazásban voltam, sőt szakszervezeti tag is. Mi több, rövid 1 év alatt még kultúrfelelős is lettem és faliújságot indítottam (úgy látszik, már akkor sem fértem a bőrömbe). Ebből aztán több fegyelmi is következett, a vádak szerint állítólag az elvárhatónál sokkal kevesebb volt a piros. Mellesleg egyáltalán nem volt "piros" se sarlós. Ez a fegyelmiken kívül még egyéb hátrányokkal is járt. Abban az időben számomra már világos volt, hogy a kommunisták egész jól elhelyezkedtek, nincs sok értelme az eleve sikertelenségre ítélt külső támadásnak (mert mint tudjuk, a béketábor legyőzhetetlen). Gondoltam egy nagyot, beállok én is a pártba, mert ahova én beállok, az szétrohad. Vagyis ezt belülről kell tönkretenni, ti balgák még ezt sem tudjátok? Nosza lépjünk be! És nem tudtam szerezni 2 ajánlót.
Ja, jut eszembe: AJÁNLÓ!
Linkajánló:
Elég gyakran kapok levelet, amelyben tanácsot kérnek olyanok, akik saját weblapot szeretnének maguknak, hogy tudnék-e segíteni, tanácsot adni: hol kezdje, milyen szolgáltatót, programot, satöbbit. Ezen az úton elindulva készítettem egy másik honlapot, amelyben kifejezetten ezzel foglalkozom. Elindulva a 0-tól végigvezetve a teendőkön tanácsokkal.
Íme ennek a "Honlapkészítés sajátkezűleg" című weblapnak a linkje:
http://euhonlapmagyarul.eu/index.php?p=Honlapkészítés
Ez elérhető még a honlapom első oldalán, a linkcserés részről.
Ajánlom ezt Götler (született PatóPálúr faművész kimozdíthatatlan barátomnak is, akiről majd még biztosan fogok egyszer mesélni…), de tulajdonképpen elküldhetitek a linket minden ismerősnek-barátnak is.
Továbbmenve a politikamentesség ösvényén, ott tartottam, hogy nem tudtam szerezni 2 ajánlót, mert akkoriban csak úgy lehetett bekerülni a pártba (bocs: A PÁRT-ba). Lehet, hogy nem voltam elég kitartó, fene tudja, végül azt mondtam, dögöljetek meg nélkülem. Hát most örömmel látom, van már a pártban (bocs: A PÁRT-ban) elég nagy rohadást maga mögött Hagyó személy…
Kihagyhatatlan ajánlat.
Előzmény: valamikor az ősszel ÁFA emelés volt. Nem emeltem árat, sőt azok többsége évek óta változatlan, de a kiadásaim sajnos nem követték ezt a példát. Ezért január elsejétől ÁRKORREKCIÓT (magyar hangja: áremelés) voltam kénytelen foganatosítani. Ezt bizonyára láttátok az árjegyzékben. http://www.varykeramia.hu/page10.html
A Hírleveleseknek rövid időre felajánlom, hogy a tavalyi áron rendelhetnek-vásárolhatnak. Természetesen a hírleveles kedvezmény a régi árból is levonódik. A végső határidő 2010. február 31. Mivel viszont ebben az évben a február csak 28 napos, ezért sajnos az akció 28-án megszakad.
Pótoltam a hiányt és vajtartóból ill. almasütőből is lehet rendelni. Vajtartóból olyt is, amelyre rovásírással is rávésem a feliratot. Ajánlom a csíratálat egészségmentésre, de pl. a köcsögöket is. Mondhatni, köcsögből európai nagyhatalom vagyok. Gondolhattok még előre is egy kicsit, amikor majd a mostaninál kicsi melegebb lesz és szerintem most érdemes ebből is rendelni: http://www.varykeramia.hu/vizes%20oldal.html
De nem akarok senkit befolyásolni. (dehogynem)
Még valami:
Mit csináltok jövő szombaton? Klub jelleggel baráti agyagozásra is invitálom az érdeklődőket.
Február 13-án szombaton, 16-órától 19 óráig itt nálam a műhelyben tartanánk egy kis összejövetelt. Agyagoznánk, beszélgetnénk, egy-két fogást is megmutatnék. Közben ennénk egy-két falat csírát, készítek almasütőben is kóstolót. A pálinkámból nem adok, de ha valaki hoz magával, azt természetesen elpusztítjuk…
Aki szeretne jönni, írjon emilt: varygabor@vipmail.hu
Sajnos a vidékieknek nem sikerült MÁV és BKV kedvezményt szereznem.
Ha jók lesztek, esetleg egy kemence-nyitást is mutatok…
Elvesztettem a tartalomjegyzék fonalát, mi jön most?
Ja igen, a 2 vitz.
- Azt beszélik, hogy a Jolinak udvarolsz.
- Hát igen.
- Vigyázz öregem, elég hamis szívű teremtés!
- Mégha csak a szíve volna hamis, de félek, hogy a mellei is azok…
Más:
1 éves házassági évfordulón kérdezi az anya a lányát:
- És hogy vagy megelégedve a férjeddel, kislányom?
- Nem tudom mama, még nem volt alkalmam viszonyítani.
És ráadásul egy utolsó: (Idézet a Chicago News-ból)
"Feleségem, Fanny, egy héttel ezelőtt elkóborolt, vagy elrabolták. Annak, aki visszahozza, vagy bármi hírt hoz felőle, beverem a fejét."
Ez volt a jutalom azoknak, akik eljutottak idáig.
Végül egy hír, amely csapás a szélsőjobbra:
Vizsgálóbizottság állapította meg, hogy NINCS CIGÁNYBŰNÖZÉS. A felderített esetek mindegyikéről bebizonyosodott, hogy azokat nem cigányok követték el. Hanem romák.
Nem sikerült frappánsan beilleszteni a szövegbe az elején beígért oktatást, ezért külön fejezetbe teszem.
A KÖCSÖG
A köcsög alapvetően nem az akire Te gondolsz.
A köcsög szó nem volt általánosan ismert, csupán azon területeken használták, amelyek a török hódoltság alá tartoztak. A köcsög a legközönségesebb edényforma, amelyet a széleskörű alkalmazhatóság jellemez. Készülhet mázzal vagy anélkül, tűzálló agyagból fazekas által vagy nem tűzálló földből, és akkor korsós- vagy tálasmester műhelyéből kerül ki. A főzőfazékhoz hasonlatosan lehet vörös vagy úgynevezett vászonedény. A gazdasszonyok nagyon szeretik használni, mert könnyen adja fel a tejfölt, hűsen tartja a tejet. Tehéntartó háznál gyakran látni kerítésen, köcsögfán száradni az elmosott edényt.
A néphit szerint a tejet gyakran rontják meg boszorkányok, ezért a köcsögre rontás elleni varázsjelet szokás tenni. Érdekes, hogy Borsodban a "május" szót írták(ják) rá.
Nem szabad összetéveszteni a bokállyal. A bokály borosedény, s mint dísz, a szobában a helye, míg a köcsög a konyhában, kamrában, pincében szolgál, üresen pedig a kerítés vagy köcsögfa a lakhelye.
Talán már mondtam, hogy köcsögben európai nagyhatalom vagyok. Azért készítek köcsögöt, mert egyre többen fogyasztanak az utóbbi időben igazi tejet. Bizonyította ezt a karácsonyi köcsögrendelések magas száma is. Az igazi tej (tej=folyékony tehén) pedig jobban érzi magát ilyen edényben, mint dobozban vagy zacskóban.
Köszönöm a figyelmeteket!
Vigyázzatok magatokra és vigyázzunk egymásra!
Váry Gábor
A rendkívüli hidegről pedig az a véleményem, hogy a www.varykeramia.hu és a http://euhonlapmagyarul.eu/index.php?p=Honlapkészítés weblapok megszorítások nélkül szabadon népszerűsíthetők.
Jogi nyilatkozatok előtt fussátok át még egyszer! És lehet reagálni és írni is nekem!
Jogi nyilatkozat: Nem kérek elnézést azoktól, akiket sértett a levelem, mert az nem volt szándékos.
Ezt a Hírlevelet pedig szerzői jogok védik, ezért szabadon, bármikor továbbküldhető barátnak, ellenségnek egyaránt.
Azok számára, akik le szeretnének iratkozni, készült egy leiratkozó felület, ott lehet "anyázni" is: http://www.varykeramia.hu/leiratkozas.html